Egészen véletlenül "talált rám a politika".
Már 15 éve tanítottam a Kossuthban, s nap mint nap bejártam Pesterzsébetre. A házunk elkészült, a 3. lány születése után a tetőteret is beépítettük, hogy legyen mindenkinek helye. A kisebb lányokat elvittük naponta a Kőrösibe: reggel szívesen ballagtam velük az Eötvös utcában, bár már kevesebbszer, mint a nővérükkel. Szívesen mentek a szomszéd 2 lányával együtt - már nem gyalog: sokszor a nagypapa vitte kocsijával a 4 lányt. A legnagyobb Budapestre járt gimnáziumba. Harasztin éltük mindennapjainkat, de a város életében nem vettünk részt. Aztán valami elindult...
Emlékszem, még 1996-ban, az akkori polgármesternél időpontot kértem a Mahart Hajójavító zajos tevékenysége miatt, illetve hallottam, hogy eladni készülnek a gyárat- A polgármester megígérte, hogy semmiképp nem engedélyezik a későbbiekben itt, a szép Duna-parton az ipari tevékenységet. Kifelé jöttem az ajtón, s egy férfinak adtam át a kilincset. Később kiderült számomra, hogy a terület vevője, az Ívfény Kft. tulajdonosa következett utánam. Rövid időn belül elkezdték tevékenységüket - gondolom, az akkori képviselő-testület engedélyével.
A második "megmozdulásom" egy jegyzőnek írott levél volt. Itt már az utca nevében fogalmaztam: sokunkat zavart az éjjel-nappal folyó kalapálás, flexezés. (A levél ITT OLVASHATÓ)
Mindezt azért írom le, mert rájöttem, nem véletlenül mondhattam igent 2002 nyarán egy barátom felkérésének: "Indulj el az önkormányzati választáson a mi csapatunkban!" Tulajdonképpen a feleségem és az ő "konspirációjának" vagyok az "áldozata". Azt sem tudtam, mi fán eszik a képviselőséget...
A Dunaharaszti Polgári Kör (már akkor sokan összekeverték a FIDESZ Polgári Körökkel) és a Dunaharaszti Szépítészeti és Történeti Egyesület közös listájára kerültem ifjoncként. A DSZTE vezetője - most már látom - listás helyre való szavazatokat remélt tőlem. Olyannyira nem számolhattak velem, hogy még csak el sem hívtak a listaállító megbeszélésre. Ez felbosszantott, s átgondoltam, mit is jelent az egész, s tanácsokat is kaptam. Sokat segített, hogy feleségem tősgyökeres haraszti lakos, s családja, a Glázerek széleskörű ismertséggel és elismertséggel rendelkeztek. Segített az is, hogy a Kossuth Lajos Gimnáziumot évtizedek óta szívesen választották a harasztiak - a körzetből is voltak ismerősök. Aztán meg rengeteg mentem, házról házra, hogy megismerjenek. A mások által elegendőnek ítélt kopogtató cédulák többszörösét gyűjtöttem be. Magam hordtam ki kiadványaimat (amit azóta is megteszek, csak már kétszer annyi időbe telik), nem fizetett emberekkel. Tréfásan mondogattam akkoriban: "Mondjatok egy utcát és házszámot, s megmondom a postaláda színét." Kevésszer hibáztam! Ma már nehezebb a dolgom: jócskán megnőtt a körzetünk.
Végül - talán sokak meglepetésére - megnyertem a a választást. Az új, akkor még nagy létszámú testület, élén az új polgármesterrel, rögtön oktatási bizottsági elnöknek választott (ha jól emlékszem, talán csak nekem nem volt ellenszavazatom a megválasztott elnökök közül). Igaz, végzettségemnél és beosztásomnál (akkor már 10 éve igazgatóhelyettes voltam) fogva, "nekem állt a zászló". De, azóta tudom, ez nem mindig mérvadó...