Főoldal | Bevezető

Bevezető gondolatok

"Az ember ott kezdődik, hogy teremt valamit, ami nincs." (Hamvas Béla)

Régóta fontolgattam, hogy elkészítek egy honlapot, amely rólam (is) szól. Talán azért halogattam idáig, mert nem szeretem magam középpontba állítani. De a praktikus érvek meggyőztek: mai világunk digitális platformokon létezik. Habár rendszerint készítek papír alapú kiadványokat (Felsővárosi Hírek), de ott a terjedelem korlátozott, meg ugye, könnyen elvész...No, meg céljuk is az, hogy aktualitásokról szóljanak.

Ezért úgy éreztem, szükség van egy szummatív jellegű megnyilvánulásra, de a szónak inkább az összefoglaló értelmében, mintsem a lezáróban. Legalábbis remélem, tudom majd folyamatosan bővíteni, fejleszteni.

Persze azt is tudom, hogy a honlap szinte már elavult forma. A gyors információáramlás lehetőségei adottak más, a telefonon is jól használható formákban. Ezt is ki fogom használni, elsősorban a képviselői munkám segítőjeként. A honlap azonban az olvasni szeretőknek, bővebb információt szerzőknek készül. Olyan írásokat is tartalmaz majd, amelyek nem gyors üzenetek terjedelmében fogalmazódnak meg.

Nem titkolt célom, hogy itt bemutassam mindazt, amit képviselőként eddig tettem. De szeretném árnyalni a képet, s az oktatásnak mint életem egészét átható témának is teret szentelek. A személyes kategóriában pedig azokat a témákat gyűjtöm össze, amelyek mindig is érdekeltek, s kívül esenek a közélet és az oktatás tárgykörén.

Egy honlap sosincs kész. Gyűjtögetem még azokat az anyagokat, amelyekkel majd folyamatosan bővítem  az oldalakat. Ha tetszik, ami elkészült, kérem, később is látogasson vissza!

2019 nyarán

 

Személyes
+36 20 566 51 42
Copyright © 2019 | Designed By Nagy Henrietta