A múlt héten több napon keresztül hordtam szét körzetünkben a Felsővárosi Hírek új számát. A nyári szabadságok miatt sokan otthon voltak, így sok esetben nem a postaládákba, hanem közvetlenül a kezekbe került a kis kiadvány.
Újra meggyőződtem, hogy még mindig van értelme ezt a „falusias” képviselőséget vállalni. Mit jelent ez?
Azt, hogy van esély sokakhoz „eljutni személyesen”. Nem tudom, városunkban hányan gondolják még ezt így, de információim szerint nem sokan. Úgy hallom, a pártok kiadványait elsősorban aktivisták vagy diákok hordják szét. Persze, ez is megoldás, de azt sejteti, később is így fognak értekezni velünk.
Útjaim során sokakkal személyesen tudtam megbeszélni a problémáikat. Gyakran beköszöntem, ha láttam valakit a kerítésen túl. Ha nem ismertek még, bemutatkoztam, s elmondtam ki vagyok. Örömmel tapasztaltam, hogy a meglepettség után (mit keres itt egy képviselő az utcán?) legtöbbször kedves fogadtatásban részesültem még az új építésű részeken is. Itt általában azt mondták, hogy korábbi lakhelyükön nem találkoztak ilyennel, de örülnek, hogy személyesen megismerhettek.
A nagyvárosok sajátsága, hogy logók és pártpreferenciák mentén szavaznak az emberek, hisz nincs esélyük személyesen találkozni a képviselőjelöltekkel.
A felnőtt, már választásra érett tanítványaimmal szoktam néha beszélgetni a választások mikéntjéről. Budapesten, ahol tanítok, egészen másként zajlanak az önkormányzati választások. Plakátokon látjuk meg a jelölteket, s minél többet látjuk őket, szinte már ismerősünknek érezzük. Minden sarkon ott vannak, majd hogy nem ránk köszönnek. Ha tetszik a képük, a mottójuk, a szavazólapon már ikszelhetünk is...
Úgy tűnik, városunkban a plakátok ideje lejárt. Emlékszem, még a 2002-es választások idején hemzsegtek a villanyoszlopokon a mosolygó jelöltek. Azóta kevesebb lett, csaknem elmaradtak... Talán nem véletlenül! Hisz gondoljunk bele: az arccal vállalt személytelenség (mert biz hiába mosolyog ránk, mégse hallottuk egyszer sem, s a szórólapon 10-15 mondatban ismertük meg őt és a programját!) védelmet is jelent. Egy nagy (párt)gépezet, vagy épp egy választásra létrejött/alapított civil közösség - utóbbinak ki tudja hány tagja van, s van-e több egyáltalán, mint a listán indulók? - áll a jelölt mögött nyugtatván bennünket, s legitimációt adva.
Az utcákat járván sok régi ismerőssel is beszélgettem. Boldogan meséltük egymásnak gyerekeink sikereit, s persze azt is megbeszéltük, min lehetne/kellene változatni a városban. Ezeket összegyűjtöm, s eljuttatom a hivatal szakembereihez. Majd nyomon követem a teljesülést. Szerintem így van ez rendjén.
Amint a Felsővárosi Hírekben írtam: folytatni szeretném a képviselői munkámat. Érzek még kellő erőt, empátiát ehhez. Önállóan, az Önök felhatalmazását tiszteletben tartva kell dolgoznom. Természetesen együtt kell működnöm a képviselő-testület többi tagjával, s a hivatal munkatársaival is, hogy célt érhessek. De ez eddig is így történt...
Megköszönöm, ha támogat munkámban, támogat a választásokon!
Hajdu Zsolt